Vitorlázás

XIV. Magyar Tengeri Nagyhajós Bajnokság - Edzésnap és ünnepélyes megnyitó
XIV. Magyar Tengeri Nagyhajós Bajnokság - Edzésnap és ünnepélyes megnyitó
Pikáns őszi ízkavalkád
Még csak most kezdődött a szezonja és egészen január közepéig tart, de ne várjunk vele tovább, hiszen nemcsak egészséges, hanem nagyon finom is a sütőtökből készült sütemény vagy éppen a pikáns krémleves.
Balatoni KÖRtúra – csináld meg te is!
Új és izgalmas kalandra vállalkozott a Kóstolom Csapata, egészen pontosan arra, hogy 8 nap alatt körbetekerik a most is ezer színben pompázó Balatont. Ezt sokan mások is megteszik minden évben, de ennek a kalandnak más is része volt. Pintér Zsolttal erről beszélgettünk.
Színes őszi programok a Balatonnál
A programsorozathoz 155 szálláshely és 90 vendéglátóhely csatlakozott, a cél, hogy ne csak nyáron, hanem ősszel, télen és tavasszal is vonzó legyen a Balaton. Számos lehetőség közül válogathatnak, akik ellátogatnak az ősszel a Balatonhoz. A Balatoni Turizmus Szövetség 129 programmal várja az érdeklődőket a Nyitott Balaton elnevezésű akcióban október 5. és november 4. között –
Reklám
Kiemelt támogatás jut a Balatonnak
A Balaton-régióban az egy lakosra jutó támogatás mértéke másfélszerese az országos átlagnak, ez jól mutatja, hogy a régiót kiemelten finanszírozzák – mondta Bóka István, a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) elnöke Balatonfüreden, a szervezet ülésén. Az uniós források elosztását nyomon követő szeptember 5-i adatok szerint az üdülőrégióban benyújtott pályázatok mintegy fele részesült támogatásban – ismertette Molnár
Simogattál már énekesmadarat?
Kivételes érzés egy alig 6 grammos kismadarat közelről is megszemlélni. Siófok nyugati határában, a töreki halastavak mentén lévő tanösvényen most erre is lehetőség volt. Pontosan 114 apróságot gyűrűztek meg a madarászok szombaton, és most mi is ott lehettünk.
Felkerültek a hétvégi Pempő Kupa - Jordán Gábor Emlékverseny eredményi
Felkerültek a hétvégi Pempő Kupa - Jordán Gábor Emlékverseny eredményi
OVE Évadzáró eredmények
Évadzáró vitorlázás a Pécsi-tavon!
Rohanó veszprémi felhők
Nem ritkaság a Veszprém felett rohanó felhők látványa, de aki ritkán jár erre annak tetszeni fog.
A vízimentők is elvesztették, de szerencséje volt
Szombaton riasztás érkezett a vízimentőkhöz, miszerint az erős szélben vízbe esett egy középkorú férfi egy vitorlásról.
13. Ultrabalaton, nem csak babonásoknak
Kezdődik! A 13. Ultrabalaton online nevezését október 13-án 13 óra 13 perckor nyitják meg a szervezők, érdemes lesz koncentrálni és gyorsnak lenni a számítógép előtt, mert a csapatok mezőnye percek alatt telt házas lehet.
A tihanyi Levendula Ház
Egész évben programokkal és érdekes bemutatókkal várják a látogatókat Tihanyban.
Dezsőke, a kavicsfogú álteknős
A Laczkó Dezső Múzeumban ismertették az intézmény őszi programkínálatát, ahol az új kabalaállatot, Dezsőkét is bemutatták.
Reklám
Elkészült a Cruiser Flottabajnokság videója
Free Food Expo Cruiser Flottabajnokság film
Kedvezményes jeggyel látogatható a zalakarosi fürdő a felújítási munkák idején
A zalakarosi Gránit Gyógyfürdő kupolás medenceterének felújítása alatt sem kell lemondanunk a gyógyvizes medencékről, a fürdő ez idő alatt csökkentett árú belépővel látogatható.
A levendula története – videó
A levendula az elmúlt mintegy százötven évben hazánkban is általánosan ismert és alkalmazott gyógynövény lett. Krúdy Gyula Álmoskönyvében olvashatjuk: "Ha álmunkban levendula illatot érzünk, egy kedves élmény emlékét idézzük fel". Érdekes kisfilmet készítettek a növény eredetéről.
Felfaltuk a Gasztrohegyet
Október első hétvégéjén Badacsonyban minden a szőlőről szól. Nem csak borokat, hanem szőlőből készült ételeket is kínálnak a gasztrotúrázóknak az egész évben nyitvatartó éttermek.
Fotózz, töltsd fel és nyerd meg az okosórát!
Gyönyörű színekben pompázik a természet, irány a Balaton és fotózzunk! Most nyerni is lehet!
Így párosítsd a bort és a sajtot!
Ha ősz, akkor borfesztiválok és szüret! A hűvös estéken előkerülnek a sajttálak és a borok, azonban nem mindegy, hogy milyen italhoz, milyen sajtot választunk. Íme néhány praktika, amelyek segítségével, nem uralkodik el rajtunk a tanácstalanság a bevásárlásnál.
Figaro, Figaro, Figaro – Az év hajója Észak-Amerikában
A Beneteau szárnyas csodája, a Figaro 3-as nyerte a Saling World „Év hajója 2019” címét. A franciák nem hivatalos egykezes VB-jének One Design hajója nagy feltűnést keltett az Újvilágban.
Remek tengeri móka
Alaposan megújítják a Melges IC37-es Korinthosz Kupát: a csak amatőrök számára kiírt versenyen kötelező legalább egy fiatalt és nőt is magukkal vinni a csapatoknak. Vagyis a Volvo Ocean Race és a Clipper-sorozat után egy harmadik (igaz, az előző kettőnél jóval kevésbé jelentős) regatta szervezői is nyitni próbálnak a fiatalok és a nők irányába - ami jól jelzi, merre tart a sport... Íme egy kis videós kedvcsináló a szériához!
Oda gurul a szauna-show, ahová csak akarod!
Most éppen Siófokon, az Aranyparton csíptük el az egyedülálló mobil lakókocsi-szaunát, melynek tulajdonosa, Molnár István show-műsornak is beillő felöntéseket tart, ráadásul a végén ott a hűsítő csobbanás a Balatonban.
Reklám
Ne a tükröt átkozd…
Ne a tükröt átkozd, ha a képed ferde! Gogol közmondássá vált mondata. Akkor rajta! Mi, túrázók, bele merünk nézni abba a fránya üveglapba?!
Balatoni KÖRtúra – hatodik nap
Új és izgalmas kalandra vállalkozik a Kóstolom Csapata: 8 nap alatt körbetekerik a Balatont. Itt a hatodik nap beszámolója.
Őszi kirándulás a Tihanyi-félszigeten
A Tihanyi-félsziget igen gazdag kínálattal várja a kirándulókat balazt oszlopaival, a régi levendulások emlékeivel, a Belső-tóval...
Mire vágyik a legénység?

– amit mindig is el akartak mondani neked a csapattársaid     Egy hajón a csapatmunka minősége kulcsfontosságú. Ha sikerül jó együttműködést kialakítanunk, nem csak fel fogunk gyorsulni, de mindenki jobban fogja magát érezni a fedélzeten. Sokszor néhány kisebb változtatás is elég ahhoz, hogy ez megtörténjen – ilyeneket szedtünk össze a következő cikkben.   A […]

Már 12 éve az El-Yacht Dér Kupa zárja a vitorlás versenyszezont!
Idén sem lesz másként, november 3-án 11 órakor eldörren a rajtpisztoly a Balaton keleti végében és útnak indul a szezon utolsó nagyhajós mezőnye, hogy a hosszú tél előtt még egy utolsót versenyezzen.
Kávézók, ahova a helyiek is szívesen járnak 1. rész
Nevével ellentétben a keszthelyi Part Caffe nem a Balaton parton, hanem a Georgikon Élménygazdaság szomszédságában található. Nem csak a turisták körében, hanem a helyi lakosok között is az egyik legnépszerűbb kávézó a városban.
XII. Dér Kupa kiírása
Elérhető a XII. Dér Kupa kiírása!
Drónfotókon Virág Flóráék csapatása 20 csomós szélben a Flaar 18-al

Alacsony árbóca árulkodik békés természetéről, azért ha nagy szélben előveszi az ember az összes vitorláját és nem rest keményen megindítani, a kis hajó komoly tempóra képes.

Finom ételek, vidám hangulat
Örvényesen idén először Káposztafesztivált tartottak.
224 milliárd forint támogatás a környezetbarát közlekedésre

Violeta Bulc közlekedési ügyekért felelős uniós biztos közleménye szerint az unió 49 európai innovatív kezdeményezést támogat Európa-szerte.

Ismered a Balatonnak ezt az arcát?
A ViharVonal Viharvadász Csapat különleges fotóit érdemes megnézni, egészen más oldalát ismerhetjük meg a Balatonnak, mint a szokásos képeslapfotókról.
Útra kész a világ első úszó atomerőműve
Betöltötték a nukleáris fűtőelemeket Oroszország és a világ első és egyetlen úszó atomerőművének mindkét reaktorába, így útra készen áll a Lomonoszov akadémikus nevet viselő úszó erőmű. A szentpétervári hajógyárban megépített erőművet a Balti-tengeren keresztül, a Skandináv-félszigetet megkerülve tavasszal vontatták Murmanszkba, ahol reaktorait feltöltötték nukleáris fűtőanyaggal. A következő kulcsfontosságú szakasz a fizikai indítás lesz októberben-novemberben, ezt
Elkészült a világ első és egyetlen úszó (hajó) atomerőműve

A 70 megawatt teljesítménnyel rendelkező két, KLT-40C típusú reaktor egy hozzávetőleg százezer lakosú város folyamatos energiaellátását képes biztosítani.

Hamarosan megépülhet a bajai hajómalom kikötője

Ha megépül a végleges kikötő, megfelelő vízmagasság esetén a bajai lesz az egyetlen olyan működő hajómalom a Dunán, amelyet a folyó sodrása hajt.

Világbajnokokat avattak a szörfösök
Még javában tart a PWA utolsó rendezvénye Sylt-ben, de azt már kiderült, hogy ki a férfi freestyle és wave világbajnok. A wave-eseknél Victor Fernandez lett világbajnok. Philip Köster is nagy esélyesként indult a versenyen, de egy freestyle-os, Antony Ruenes elég hamar kiütötte a versenyből. Az európai környezet leginkább az európai ridereknek kedvez, így eshetett meg,
Turistacsalogatás Szlovéniában
Szlovénia a turizmusban magasabb színvonalú szolgáltatásokat, új befektetéseket, valamint az Európai Unión kívülről érkező külföldi munkavállalók számának növelését tervezi, amivel 2,5 milliárd euróról 4 milliárdra nőhetnek az ország turisztikai bevételei. A kormány illetékes tárcavezetői 212 járás vezetőivel tartottak konzultációs tanácskozást a kelet-szlovéniai Rimske Toplice fürdővárosban. Zdravko Pocivalsek gazdasági miniszter szerint Szlovéniának minden adottsága megvan ahhoz,
Megajacht úszógarázzsal, ez a 60 méteres CRN J’ade

A hajóban két 1.500 kW teljesítményű motor üzemel, csúcssebessége 16 csomó, amivel 3.000 tengeri mérföld megtételére képes egy tankolással.

A legjobb szőlős ételek Badacsonyban
A hétvégi Gasztrohegy rendezvény alatt Badacsonyban a szőlős ételeké lesz a főszerep. Mutatjuk a legjobb menüsorokat!
Mesebeli várat árulnak Fóton, ágyúkkal - 1760-ban épült magtár és kőmánia 34 m²-en. Itt a hétvégi ingatlansaláta
1760-ban épült magtár, és kőmánia 34 m²-en a hét legjobb ingatlanhirdetései közt.
Hatszintes parkolóházat épít a BUD
Hirdetés - Régen várt, 2500 férőhelyes fejlesztés valósul meg Ferihegyen. Az új parkolóház képes lesz a megnövekedett reptéri forgalmat a legmagasabb minőségben kiszolgálni.
Dörgicsei nyaraló nyerte az Év háza díját
Az Év háza versenyen családi ház és lakóépületek kategóriában Kovács D. Barnabás építész vehette át az első díjat Dörgicsére tervezett nyaralóépületéért, középület kategóriában pedig a Berecz Tamás és Batári Attila építészpáros épületfelújítása, a budapesti Tours-i Szent Márton-plébániatemplomon végzett munka bizonyult a legjobbnak.
Badacsony új korszakot nyit a Gasztrohegy programsorozattal
Az egyre erősödő, 365 napos vendéglátásban gondolkozó badacsonyi “kemény mag” idén ősszel elérkezettnek látta az időt, hogy egy ősztől tavaszig tartó különleges gasztronómiai programban mutassa meg a régió értékeit.
Állati jó helyek a Balatonnál
Ma van az állatok világnapja, ez alkalomból összegyűjtöttük a legjobb állatparkokat a Balaton körül.
Hírek a Hídról
Hírek a Hídról
Reklám